Valójában minden este ugyanazzal a gondolattal alszom el, reggel pedig úgy ébredek: biztos, hogy elfelejtek valamit. Nem tudom, más hogy van ezzel. Szerintem igazán még fel sem fogtam, hogy bő egy hét múlva férjhez megyek (olyan gyorsan történt minden), azért viselem ilyen nyugodtan a dolgokat. :)

Az időpont már biztos volt, a ruhánk pedig kiválasztva. Következett a gyűrű vásárlás. Konkrét elképzelésünk volt ezzel kapcsolatban is (semmi cicoma, csupán egy “hagyományos” karikagyűrű). Számtalan üzletben voltunk, és hajmeresztő volt számomra, hogy a hatalmas választék ellenére az egyszerű karikagyűrű mintha kiment volna a divatból. Nagyon kevés helyen találkoztunk vele, és ott is csak a vékony, jellegtelen modellek képviselték társaikat. Az eladókról nem is beszélve. Tudom, hogy nap, mint nap ezzel keresik fel őket, nem is várom, hogy osztozzanak vadidegenek boldogságában, na de az a ridegség. Szinte sehol sem találtunk olyan ékszerészt, ahol mindketten fel tudtuk volna próbálni a gyűrűt (a páromnak nagyon kevés gyűrű áll jól az ujján), de egy volt, aki legalább megpróbált a végletekig kedves és segítőkész lenni. Nála vásároltunk végül. Szívből remélem, hogy el is készülnek a gyűrűk az esküvőig. Megjegyzésként teszem hozzá, hogy közben lemondtunk minden elképzelésünkről, és az választottuk, amit mindkettőnk a szívébe zárt. Utolsó gondolatként ezzel kapcsolatban leírnám, hogy 200-250 ezer forintos tételeknél még egy mosolyt sem kaptunk nagyon sok helyen.

Következtek az “apróságok”. Az előző bejegyzésben már leírt felárak itt jelentkeztek igazán, hiszen a karikagyűrű és a ruha alapvető kellékek egy esküvőhöz. A menyasszonyi torta… Kinéztünk egy gyönyörűen elkészített 3 emeletes csodaszép tortát, mely méltó befejezése lehetett volna a napunknak. Viszont számunkra az túlságosan nagynak bizonyult, mivel alig 20-an leszünk a díszebéden, így megbeszéltük, hogy “csupán” az alsó szintet szeretnénk kérni, mely 2 tortának felel meg, és gond nélkül kihozható belőle 24-25 szelet. Nem volt egyszerű, de sikerült lebeszélni, hogy elkészítsék számunkra ezt a variációt.  A virágok következtek. Eldöntöttük, hogy nem díszítünk sem a polgári-, sem pedig az egyházi szertartás helyszínén, a már említett visszafogottság és szűk családi kör révén. Ismét olyan árajánlatokkal és hozzáállással találkoztam, hogy borzalom. “Nincs katalógus, mond el mit szeretnél, és majd megcsináljuk” (és ez volt a legdrágább hely). Úgy gondolom, azért a menyasszonyi csokrot nem árt katalógusból kiválasztani, vagy legalábbis iránymutatóként alkalmazni. Mindenkinek sokkal problémamentesebb ezáltal az élete. A szülőköszöntő virágot és az Úr asztala díszt természetesen “csak szóban” beszéltük meg, de azért ott nem igazán van túl sok lehetőség a félreértésekre. A hölgy a végsőkig segítőkész és partner volt mindenben (zárójelben tenném hozzá – és az egyedüli, aki esküvői felár nélkül “rendes áron” vállalta). Mikor menjen nyaralni az ember fodrásza és kozmetikusa? Egyik sem tudta vállalni az augusztus 31-ét… A kisebb, majd a nagyobb sokkot túlélve nekiálltam fodrászt és sminkest keresni, lehetőleg 15 km-es körzetben. Remélem, hogy találtam. Természetesen, mivel nem ismernek, mindketten (egy szalon) ragaszkodnak a próbához. Nem elég, hogy pont dupla annyiért dolgoznak, mint az évek óta jól bevált emberek, még fizethetem ki kétszer… Tiszta szívből remélem, hogy (ennyi pénzért) legalább tényleg jó szakemberek, és minden csodásan sikerül. A jövő héten minden napra jut valami, majd részletesen tájékoztatok mindenkit. :D

FülimAzért apró meglepetések és figyelmességek most is kísérik életünk. Egy nagyon kedves főiskolai csoporttársam, megtudva az örömhírt, ajándékként küld nekem egy általa újonnan elsajátított technikával készült csodamunkát. Nagy örömmel fogom viselni, és köszönöm szépen, hogy megtisztel. Az egyik fülbevaló már elkészül ;) ez a mai kép.

Kedves Mindenki!

Sajnálom, hogy ennyire elhanyagoltam mostanság az oldalam, de rengeteg esemény összetorlódott az életemben. Pár hónapja volt egy rosszul sikerült műtétem, melynek következményeit sajnos egész életemben viselni fogom. :( A közeljövőben erről (is) írok részletesebben, valamint a sokak által allergiának bélyegzett betegségemről.

Viszont jó dolog is történt a nyáron. :) Menyasszony lettem. Életem szerelme a 3. évfordulónkon (minden előjel nélkül) feltette a nagy kérdést. :) A válasz (miután sikerül a meglepetéstől és a meghatódottságtól megszólalnom) természetesen igenként hangzott. :)
A családra és a terveinkre való tekintettel úgy határoztunk, hogy idén meg is tartjuk a nagy napot. Hát :) nem gondoltam volna, hogy egy szűk családi körre álmodott esküvő ilyen sok szervezéssel és rohangálással jár. Teszem hozzá, hogy még közel sincs vége. :) Szerencsés helyzetben vagyunk, mert egyikőnk sem szereti a felhajtást, így nem volt kérdés, hogy az esküvőnk mindenféle cicomát nélkülöző, meghitt és belsőséges lesz.

Olyannyira családi eseményként kezeltük, hogy úgy gondoltuk meghívó sem szükséges, hiszen személyesen hívunk mindenkit, osztozzon örömünkben, és tiszteljen meg minket jelenlétével. Végül be kellett látnunk, hogy nincs esküvő meghívó nélkül. :D 2 napunkba került megtervezni és kivitelezni a hőn áhított (emlékbe elrakható) :) meghívókat.

Elsőként az anyakönyveztetőt kerestük fel szándékunkkal, aki örömmel közölte, hogy a tervezett dátum számára is megfelelő, majd jött a hivatalos rész (papírok kitöltése). Szólok: anyakönyvi kivonat nélkül ne akarj házasodni. :D Ezután a kezembe nyomott egy papírt, amin a név variációk sorakoztak. Szerencsére ezt már jó előre eldöntöttem  (felveszem a leendő férjem vezetéknevét). Majd jöttek a szabadon válaszható opciók. Nem mindre emlékszem, mert mint említettem, távol áll tőlünk a túl nagy felhajtás. A homoköntés nagyon új volt számunkra, arról még nem is hallottunk. Lényege, hogy kétszínű homokot vásárol az ifjú pár, és ezt egyszerre beleöntik egy közös vázába (vagy amibe jólesik), amely örök emlék marad számukra. Mi ezt (sem) kértük. Mindössze a közös gyertyagyújtást és a pohárköszöntést találtuk hozzánk illőnek.

Következett a lelkész. Nagyon izgultam, hogy az anyakönyveztetővel lebeszélt időpont számára is megfelelő legyen. Sikerült, a dátum és az időpont is megfelelő volt. Itt baráti és személyes volt a beszélgetés, valamint nagy boldogság volt számunkra, hogy őszintén osztozott örömünkben. Természetesen jött a nagy kérdés: hogyan szeretnénk, mire gondoltunk. Őszintén közöltük, hogy fogalmunk sincs. :D Nem igazán tudjuk, hogy mi az egyházi szertartás velejárója. Könnyebbségül kaptunk egy segédletet, így már tudtuk mit szeretnénk. Konkrétan minden a “házasságkötési ceremónia” szerint zajlik majd kivéve az énekeket. A házassági eskü miatt kicsit aggódom. Annyira izgulós vagyok, azt sem tudom majd, mit kell mondani. :)

Mikor már biztosan tudtuk az időpontot, nekiálltunk helyszínt keresni az ünnepi estebédhez (kizárólag egy ebédben gondolkodtunk mindig is). Nem tervezünk sem esküvői díszítést, sem pedig lakodalmat (a tánc és a mulatozás nem a mi asztalunk – főleg nem ha mi vagyunk a középpontban).

…és most jön ami nagyon elkeserítő. Amint kiejted a bűvös “esküvő” szót, minden 3x annyiba kerül, mint alapjában véve. Szerintem ez leírhatatlanul tisztességtelen. Legyen az étterem, virág, torta vagy szépségápolás. Amint kiderül, hogy esküvői az alkalom, minden hirtelen megdrágul. A végén már családi díszebédre kértem ajánlatot az éttermektől (jóval alacsonyabbak voltak az árajánlatok). Arról nem is beszélve, hogy nem könnyű megtalálni azt a színvonalat, ahova bátran elviheted a családod, és nem fogtok csalódni. Végül sikerült. :) Remélem, hogy valóban nem fogunk csalódni.

A ruhák kiválasztása sem tartozott az egyszerű dolgok közé. Édesanyámat kértem, hogy legyen a kísérőm és a tanácsadóm. Tudom, hogy Ő sosem rejti véka alá a véleményét, így olyan ruhát fogok viselni a nagy napon, amit mindenki csak egyszer viselhet az életben. Jelentem: megtaláltuk. :) Szerintem leírhatatlanul szép, képekkel is igazolom hamarosan. :) Természetesen nem volt olyan könnyű megtalálni, mint gondolni lehetne az első olvasás kapcsán. Először is elállt a lélegzetünk, hogy mibe kerül egy ruha bérlése. 120 000 forintért elviheted egy hétvégére… Az első szalon ahol voltunk még meredekebb árakkal dolgozott, és a ruhák: 38-40-es méretek. Amennyiben ennél nagyobb kell (az enyém 44-es), ne is akarj férjhez menni… Arról nem is beszélve, hogy kaptunk két katalógust, hogy válasszunk belőle. Felmerült bennem a gondolat, hogy a ruhát én is csak az esküvő előtt láthatom majd… Szóval összenéztünk, és úgy határoztunk, hogy átmegyünk egy másik szalonba. Itt nem katalógust kaptunk, hanem egy  kedves eladót, aki rám nézett, és rohangált elénk szép és kevésbé szép ruhákkal, néha egyikbe-másikba belepasszírozott, mire végül ráleltünk az igazira. Igaz volt egy pont, mikor megfordult a fejemben, hogy most hagyom ott az egészet (és én ezért még pénzt is adok), de sikerült. :) Természetesen hozzá cipő, melltartó, harisnya és jó anyám által választott tiara (méreg drága, és a hajamtól úgysem fog látszani, de ha az én anyukám beleszeret valamibe… :)

A párom ruhája szerintem fájdalommentesebb volt (biztos Ő erről mást mondana). Az Övét teljes mértékben megvettük (öltöny mellénnyel – teszem hozzá gyönyörű, ing, nyaksál, díszzsebkendő, tudom is én), és így se kerül fele annyiba se mint az én kölcsönzésem. :)

A szervezés és készülődés további mozzanatait a következő bejegyzésben osztom meg veletek. :)