Kedves Mindenki!

Sajnálom, hogy ennyire elhanyagoltam mostanság az oldalam, de rengeteg esemény összetorlódott az életemben. Pár hónapja volt egy rosszul sikerült műtétem, melynek következményeit sajnos egész életemben viselni fogom. :( A közeljövőben erről (is) írok részletesebben, valamint a sokak által allergiának bélyegzett betegségemről.

Viszont jó dolog is történt a nyáron. :) Menyasszony lettem. Életem szerelme a 3. évfordulónkon (minden előjel nélkül) feltette a nagy kérdést. :) A válasz (miután sikerül a meglepetéstől és a meghatódottságtól megszólalnom) természetesen igenként hangzott. :)
A családra és a terveinkre való tekintettel úgy határoztunk, hogy idén meg is tartjuk a nagy napot. Hát :) nem gondoltam volna, hogy egy szűk családi körre álmodott esküvő ilyen sok szervezéssel és rohangálással jár. Teszem hozzá, hogy még közel sincs vége. :) Szerencsés helyzetben vagyunk, mert egyikőnk sem szereti a felhajtást, így nem volt kérdés, hogy az esküvőnk mindenféle cicomát nélkülöző, meghitt és belsőséges lesz.

Olyannyira családi eseményként kezeltük, hogy úgy gondoltuk meghívó sem szükséges, hiszen személyesen hívunk mindenkit, osztozzon örömünkben, és tiszteljen meg minket jelenlétével. Végül be kellett látnunk, hogy nincs esküvő meghívó nélkül. :D 2 napunkba került megtervezni és kivitelezni a hőn áhított (emlékbe elrakható) :) meghívókat.

Elsőként az anyakönyveztetőt kerestük fel szándékunkkal, aki örömmel közölte, hogy a tervezett dátum számára is megfelelő, majd jött a hivatalos rész (papírok kitöltése). Szólok: anyakönyvi kivonat nélkül ne akarj házasodni. :D Ezután a kezembe nyomott egy papírt, amin a név variációk sorakoztak. Szerencsére ezt már jó előre eldöntöttem  (felveszem a leendő férjem vezetéknevét). Majd jöttek a szabadon válaszható opciók. Nem mindre emlékszem, mert mint említettem, távol áll tőlünk a túl nagy felhajtás. A homoköntés nagyon új volt számunkra, arról még nem is hallottunk. Lényege, hogy kétszínű homokot vásárol az ifjú pár, és ezt egyszerre beleöntik egy közös vázába (vagy amibe jólesik), amely örök emlék marad számukra. Mi ezt (sem) kértük. Mindössze a közös gyertyagyújtást és a pohárköszöntést találtuk hozzánk illőnek.

Következett a lelkész. Nagyon izgultam, hogy az anyakönyveztetővel lebeszélt időpont számára is megfelelő legyen. Sikerült, a dátum és az időpont is megfelelő volt. Itt baráti és személyes volt a beszélgetés, valamint nagy boldogság volt számunkra, hogy őszintén osztozott örömünkben. Természetesen jött a nagy kérdés: hogyan szeretnénk, mire gondoltunk. Őszintén közöltük, hogy fogalmunk sincs. :D Nem igazán tudjuk, hogy mi az egyházi szertartás velejárója. Könnyebbségül kaptunk egy segédletet, így már tudtuk mit szeretnénk. Konkrétan minden a “házasságkötési ceremónia” szerint zajlik majd kivéve az énekeket. A házassági eskü miatt kicsit aggódom. Annyira izgulós vagyok, azt sem tudom majd, mit kell mondani. :)

Mikor már biztosan tudtuk az időpontot, nekiálltunk helyszínt keresni az ünnepi estebédhez (kizárólag egy ebédben gondolkodtunk mindig is). Nem tervezünk sem esküvői díszítést, sem pedig lakodalmat (a tánc és a mulatozás nem a mi asztalunk – főleg nem ha mi vagyunk a középpontban).

…és most jön ami nagyon elkeserítő. Amint kiejted a bűvös “esküvő” szót, minden 3x annyiba kerül, mint alapjában véve. Szerintem ez leírhatatlanul tisztességtelen. Legyen az étterem, virág, torta vagy szépségápolás. Amint kiderül, hogy esküvői az alkalom, minden hirtelen megdrágul. A végén már családi díszebédre kértem ajánlatot az éttermektől (jóval alacsonyabbak voltak az árajánlatok). Arról nem is beszélve, hogy nem könnyű megtalálni azt a színvonalat, ahova bátran elviheted a családod, és nem fogtok csalódni. Végül sikerült. :) Remélem, hogy valóban nem fogunk csalódni.

A ruhák kiválasztása sem tartozott az egyszerű dolgok közé. Édesanyámat kértem, hogy legyen a kísérőm és a tanácsadóm. Tudom, hogy Ő sosem rejti véka alá a véleményét, így olyan ruhát fogok viselni a nagy napon, amit mindenki csak egyszer viselhet az életben. Jelentem: megtaláltuk. :) Szerintem leírhatatlanul szép, képekkel is igazolom hamarosan. :) Természetesen nem volt olyan könnyű megtalálni, mint gondolni lehetne az első olvasás kapcsán. Először is elállt a lélegzetünk, hogy mibe kerül egy ruha bérlése. 120 000 forintért elviheted egy hétvégére… Az első szalon ahol voltunk még meredekebb árakkal dolgozott, és a ruhák: 38-40-es méretek. Amennyiben ennél nagyobb kell (az enyém 44-es), ne is akarj férjhez menni… Arról nem is beszélve, hogy kaptunk két katalógust, hogy válasszunk belőle. Felmerült bennem a gondolat, hogy a ruhát én is csak az esküvő előtt láthatom majd… Szóval összenéztünk, és úgy határoztunk, hogy átmegyünk egy másik szalonba. Itt nem katalógust kaptunk, hanem egy  kedves eladót, aki rám nézett, és rohangált elénk szép és kevésbé szép ruhákkal, néha egyikbe-másikba belepasszírozott, mire végül ráleltünk az igazira. Igaz volt egy pont, mikor megfordult a fejemben, hogy most hagyom ott az egészet (és én ezért még pénzt is adok), de sikerült. :) Természetesen hozzá cipő, melltartó, harisnya és jó anyám által választott tiara (méreg drága, és a hajamtól úgysem fog látszani, de ha az én anyukám beleszeret valamibe… :)

A párom ruhája szerintem fájdalommentesebb volt (biztos Ő erről mást mondana). Az Övét teljes mértékben megvettük (öltöny mellénnyel – teszem hozzá gyönyörű, ing, nyaksál, díszzsebkendő, tudom is én), és így se kerül fele annyiba se mint az én kölcsönzésem. :)

A szervezés és készülődés további mozzanatait a következő bejegyzésben osztom meg veletek. :)