Aki egy kicsit is ismer az tudja, hogy az egyik gyengém a moziba járás. Nagyon szeretek moziba menni, – szerintem – ott még az egyszer nézhető filmek is vállalhatóbbak. :) Természetesen van jó néhány melléfogás is amire nem vagyok büszke, és még ingyen sem ülnék be soha többet rájuk (a legutóbbi a Mindörökké rock). Azt is el kell ismernem, hogy rám az igazán jó alkotások tudnak hatást gyakorolni, ami után nem tudsz úgy kijönni a teremből, hogy jó, akkor most hova megyünk…
Bizton állíthatom, hogy a moziban futó filmek jelentős hányadát megnézem, de amiről írok, és beszélek az teljesen más kategóriába tartozik. Ezt a filmet a férjem választotta, őt érdekelte jobban. Meg kell, hogy mondjam rég nem láttam a mozi kínálatban ennyire színvonalas és jól összerakott, gyönyörűen fényképezett alkotást.

Természetesen Niki Lauda neve nem volt ismeretlen számomra, viszont a történet részleteit nem ismertem, így szívesen vállalkoztam  a filmnézésre. 1976-ban járunk a film története a Forma-1 aranykorába kalauzol bennünket, ahol a hihetetlenül izgalmas, és látványos száguldó cirkusz legendás szezonját élhetjük át, két felejthetetlen versenyző harcával fűszerezve: James Hunt és Niki Lauda néz egymással farkasszemet a világ legveszélyesebb pályáin. Mindkettőjük sajátja, hogy bármire képesek a győzelemért.
Niki Lauda a sporttörténelem egyik legemlékezetesebb teljesítményét viszi véghez: 42 nappal a balesete után újra versenybe száll, hogy visszaszerezze bajnoki címét, és bebizonyítsa, hogy ebben a hajszában mindenkinél jobb. “Mert minél közelebb vagy a halálhoz, annál jobban dübörög benned az élet.”
Daniel Brühl fantasztikus alakítása, Niki Lauda emberi tartása és nagysága, mind-mind felejthetetlenné teszik a filmet.
Gazda Albert véleményével tudok a leginkább azonosulni. Az írásába a magam gondolatait is beleszőttem, íme az ízelítő és a kedvcsináló a filmhez:

“A drámaiság adott, de ahhoz, hogy átéljük, szurkolni tudjunk, tehetséges emberek kellenek. Színészek, akik életet tudnak lehelni a karakterekbe. Daniel Brühl nagyszerű Lauda. Nemcsak a mentalitását, a gesztusait, a mimikáját, az akcentusát is hozza. Nagy boldogság, hogy a forgalmazó nem szinkronizáltatta a filmet (a férjem is ezt díjazta elsőként a film után) magyarul képtelenség lenne visszaadni Brühl németes angolját, aminek kidolgozásában mellesleg maga Lauda is segítette.”

Ami számomra a a legszimpatikusabb, hogy az alkotók nem mondják meg, hogy kit szeressünk. Még csak az sem egyértelmű, hogy ki a főhős voltaképpen. Mindenki találhat saját maga számára mondanivalót  a filmből.

“Százszor szívesebben lettem volna pilóta a kétezres években, mint a saját időmben:
megmaradtak volna a füleim, és jóval többet kerestem volna.
Ha Amerikában élnék, valószínűleg beperelném anyámat, hogy ilyen korán szült meg.”

Niki_Lauda_400

Fotó: International Motorsports Hall of Fame